Az élet játéka = dinamikus állandóság

Gondolatok az egyensúlyról (1. rész)

Év vége felé az ember hajlamos visszapillantani az elmúlt esztendőre és áttekinteni, hogy mik voltak az elmúlt 12 hónap legfontosabb történései. Mi az, ami a tervek szerint ment és jól sikerült, és mi az, ami nem? Mi az, amiből túl sok volt, és mi az, amiből túl kevés? Mit kellene másképp csinálni ahhoz a következő évben, hogy valami hiánya és valami más túlzott jelenléte jobban egyensúlyba kerüljön? Hogyan tudjuk ezt az egyensúlyt fenntartani? Egyáltalán, mit is jelent az egyensúly az életünkben?

A mélyebb megértés érdekében izgalmas röviden áttekinteni, hogy mit jelent az egyensúly a test, az organizmus szintjén. A tudományos megfogalmazás szerint az egyensúly, más néven homeosztázis, az élő szervezetek azon képessége és törekvése, hogy fenntartsák a belső egyensúlyt a külső környezeti változásokkal szemben. Ez ugyanúgy igaz az emberre, mint az állatokra, növényekre. A homeosztázis tehát a külső és a belső tényezők összjátéka. Ha külső hatásra megbillen vagy felborul az organizmus túlélését és “személyes jólétét” biztosító egyensúly, akkor ezt a kibillenést az adott rendszer automatikus, önszabályozó működése kompenzálja. Ha például túl sok hő kerül be egy élő szervezetbe kívülről, akkor automatikusan megindul a szervezet lehűtésére irányuló kipárolgás, transzpiráció.

Nyilvánvaló, hogy az homeosztázisról, az egyensúlyi állapotról, az ember esetében, nem csupán a biológia szintjén beszélhetünk, hanem a tevékenységek, a gondolatok, a psziché szintjén is. Ezeken a szinteken azonban a dinamikus állandóságot szolgáló önszabályozó folyamatok a felnőtté válásunk során gyakran felborulnak: valami hiányát valami más túlzott működtetésével kompenzáljuk. Ezek – a sokszor  nem a tudatosság szintjén működő – kompenzációs folyamatok idővel beállnak és az egyensúlyvesztett állapot természetessé válik számunkra. Ha beállt az állandósult egyensúlyvesztés, akkor eszerint kezdjük definiálni magunkat a világban és eszerint teremtjük a valóságunkat. Például azt mondjuk: “én munkamániás vagyok” vagy “alkoholista vagyok” vagy “engem csak a spiritualitás érdekel”, stb. Legyen ez bármiféle torzulás a természetes egyensúlyban, valahol a lelkünk mélyén tudjuk, hogy az adott működés valami hiányából fakad az életünkben, valamit kompenzál, és azt is tudjuk, hogy valahol megfizetünk majd érte. Ha egy torzult kompenzációs működés végleg beáll, a személyiségünk állandó szokásává válik, a természetes egyensúly végleg felborul.

Míg a biológia szintjén az egyensúlyteremtés folyamatai automatikus, önszabályozó működések, a psziché szintjén az egyensúly visszaállítása és megtartása egy nagyonis tudatos folyamat. Tudatosulás nélkül a rendszer megőrzi permanensen torzult állapotát: “Én már csak ilyen vagyok”, “Nekem ez így jó”, stb. A változáshoz azonban nem elég a tudatosulás. Szükségünk van egy nagyon mély, elfogadó és szeretetteljes őszinteségre önmagunkkal szemben, mert ez tudja megteremteni a változáshoz szükséges megengedő teret.

Óvatosan és kritikamentesen próbálok ránézni az elmúlt évemre. Tudom, hogy rengeteg izgalmas, jövőbe mutató esemény történt, csodálatos találkozások sorában volt részem. Olyan dolgok történtek, melyeket a legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni. Feltűnik azonban, hogy mindez leginkább a munka szférájában történt, és hogy a mérleg másik serpenyője, a személyes szféra, koránt sincs egyensúlyban. Szeretném azt mondani, hogy e kettő soha sem választható el teljesen egymástól, de érzem, hogy ezzel csak próbálnék enyhítő körülményeket találni egy nagyon régóta eltorzult, valaminek a hiányát kompenzáló működésmódomra. Ismerős ez számodra…?

Ami most a legfontosabb számomra, az az, hogy nem csak tudom, de érzem is, hogy annyi év munkaközpontú élete után valóban ott van bennem az őszinte vágy, hogy mindent megtegyek a személyes élet kiteljesedéséért. Ki tudja mennyi időm van még erre…? Itt az idő, hogy nekilássak!

Izgalmas tervek, de hogy kell ezt megteremteni? Nekem ebben is az energiák érzékelése segít. A saját, szokásos energiáim egy bizonyos érzetet adnak a testemben és az aurámban. Megszoktam ezt az állapotot, összenőttünk. Ez az állapot nem kellemetlen, sőt…: megtart egy nagyon széles sávban, ahol a nyugalom, stabilitás, derű dominálnak, nagyobb érzelmi kilengések nélkül. De mintha hiányozna egyfajta dinamika, egyfajta belső mozgás, izgalom: az állandóságon belüli dinamizmus. A belső egyensúly nem lehet statikus, merev, mechanikus. Csak akkor lehet valós ha a külső és belső történések tudatosan megfigyelt és összehangolt játéka irányítja.

Játék, megengedés, elengedés és tudatosság dinamikája – nem gyönyörű kihívások a következő évre? Már most érzem magamban az új energiák születését!