Egyensúlyteremtés (4. rész)
A bennünk megnyitott tér a vágy, a vízió és a célok színtere.
Az egyensúlyteremtés témájában beszéltünk a térről, az időről, ezek egységéről, és hogy hogyan tudjuk a teret és az időt megnyitni magunkban, hogy szabadabban megmutathassa magát a bennünk élő vágy és szabadabban tudjunk irányt adni a teremtéseinknek, az életünknek. Talán világossá vált, hogy mennyire fontos a behatárolt, időben és térben kötött hétköznapi életünkben ez a fajta nyitás. Aki gyakorlatban ismeri ennek folyamatát, tudja, hogy mindez egyáltalán nem bonyolult és igazából nem is tart sokáig. A közhittel ellentétben, néhány egyszerű lépés, a belső figyelmünk finom irányítása, meglepő gyorsasággal vezet el minket határtalan lényünk érzékeléséhez.
Csak a megnyílt térben érezzük, hogy megmutatja magát a vágy, felsejlik a vízió és kirajzolódnak a célok.

A hétköznapi életünk megtapasztalásai és törvényszerűségei által épp annyira világos számunkra, hogy a határtalanság a terveink konkrét megvalósításában csak nagyon korlátozottan szolgál minket. A határ nélküli, teljesen nyitott tér és idő ugyanis nem egy teremtő állapot, nem az egónk és emberi pszichénk által teremtett valóságunk színtere. A határok nélküli folyó mindent eláraszt és ha ez az állapot nem változik, a határnélküliség pusztít. A földi síkon, a fizikai szinten a dolgoknak formája, határa van.
A határok szabják meg a ritmust. A ritmus, a tett és a nyugalom ritmusa, a gyorsítás és a lassítás teszik számunkra megfoghatóvá és konkrétumokra lefordíthatóvá a vágyainkat. Mit jelent ez az egyensúlyteremtés témájában?
Ahhoz, hogy egyensúlyt tudjak teremteni, elsősorban látnom kell, hogy mi az, ami egyensúlyvesztett állapotban van. A kettő élesen elválik egymástól, tehát határ van közöttük. Amikor egyensúlyt teremtünk, a kialakult állapoton belül a határt máshova toljuk, más ritmust adunk a dolgoknak. Ha ezt nem tesszük, a már beállt, állandósult egyensúly nehézségi ereje nem engedi meg a mozgást.
Nézzük, hogyan működik ez konkrétan. Ha pl. a munka és a pihenés egyensúlyát szeretném megteremteni, akkor határt kell szabjak a munkának: nem engedhetem meg, hogy az életem egészét elárassza a munka, ha nagyobb teret akarok adni a kikapcsolódásnak, a pihenésnek.
Ez a határhúzás egy nagyon tudatos folyamat. Tudatosan fogom megszabni, hogy miből mennyit engedek meg: tudatosan figyelek rá, hogy ne vigyem át a munka fázisát a kikapcsolódás fázisába, hogy ne engedjem meg, hogy a munka áradó folyója valahogy – külső vagy belső nyomás által – mégis áttörje a kialakított gátat. Személyes tapasztalatom, hogy ezt nagyon nehéz megtenni, mert a mintázataink, szokásaink végtelenül erősek, hatalmas energiateret alkotnak.

Talán van, aki racionálisan képes határokat húzni és ezekhez tartani magát. Nekem sosem sikerül. Mindig elvisz a lelkesedés vagy a kötelességtudat, vagy egyszerűen a szokások maguk. Az egyetlen út, ami működik számomra, az az, hogy ha megengedem magamnak, hogy átérezzem azt az energetikai és érzelmi állapotot, amiben a munka túlsúlya tart. Csak akkor tudom megérezni a kimerültséget, a kiüresedést ami a munka túlsúlyával jár, annak ellenére, hogy a munkámat nagyon szeretem. Ha ezzel szemben állva megteremtem magamban a kikapcsolódás, a barátokkal töltött idő, töltekezés érzéseit és energiáit, akkor érzem csak, hogy ezek mennyire hiányoznak és mennyire fontosak számomra. Az érzékelés tesz valamit világossá számomra, de a tudatos tett vezet el a konkrét megvalósításhoz. Az érzékelés a határtalanság része, de a tudatos tett határokon belül történik.
Ha nem térek vissza rendszeresen a vágyott és a már nem kívánt állapotok energiájának érzékeléséhez, mechanikussá válik a teremtésem és a határok merevvé válnak. Csak ismétlem az új mintázatot: pl. megszabom, hogy 5 után már nem dolgozom. De mindez hiábavaló, ha az 5 utáni időben robot üzemmódban maradok a kikapcsolódás terében és idejében is.
A határtalanság és a behatároltság közötti váltás a konkrét tettek, megélések közötti átmenetben, a szünetben történik. Ha ráérez az ember ennek a szünetnek – legyen az mindössze 10 másodperc – végtelen lehetőségeire, akkor a mindennapokban, akár a legbanálisabb cselekvésekben is képes önmagában megélni teremtő tudatának és konkrét tetteinek teljes szabadságát. És ez nem más, mint az emberi lét évezredes esszenciája.
A márciusi Energia kör és Spirituális kör gyakorlatai a határtalanság és a konkrétumok közötti átmenet, a szünet és a ritmus érzékelésére irányulnak.


