Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!

Hogyan segíthet neked ez a gondolat és milyen energiákat képes létrehozni?

Az egyik legfontosabb tanítás, amit nemrégiben a szellemi vezetőmtől kaptam, a címben szereplő mondat: „Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!”

Ez a mondat olyan mélyen belém vésődött, hogy nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá többször is különböző élethelyzetekben. 

Az elmúlt hetekben az éves-nagy-családi-nyaralás részese voltam, háziasszony szerepben. A családtagok Európa különböző pontjairól érkeztek. Jelen volt az idősebb generáció (azaz mi…), a gyerekeink generációja (azaz fiatal felnőttek) partnereikkel vagy anélkül. A társalgás 4 nyelven folyt, mert volt aki magyarul nem tudott, volt aki hollandul vagy németül nem beszélt…, így maradt az angol, mint közös nyelv. A fiatalok éjszakába nyúlóan beszélgettek, játszottak és délben keltek, az idősek közül néhányan megtartották szokásos ritmusukat és reggel korán már futni mentek vagy meditáltak. Volt, aki akart strandolni és fürdeni a Balatonban akkor is ha 40 fok volt, és volt, aki nem. Mindemellett mindenki különböző időpontokban érkezett (repülővel, vonattal, bérelt vagy saját autóval), és máskor indult tovább.

Bennem, mint az esemény szervezőjében és házigazdájában, megjelentek a minden évben visszatérő – és így már ismerős – érzések: Össze kell tartanom a csapatot, hiszen olyan ritkán látjuk egymást! Együtt kell reggelizzünk, mert az olyan kellemes! Egészséges étel kell vacsorára, mert egész nap lángossal tömjük magunkat…! Stb, stb. Mivel ez a törekvésem – mint minden évben – most is kivitelezhetetlennek bizonyult (és ráadásul még a konyhám is egy kezelhetetlen, zavaros káosszá vált), éreztem, ahogy egyre nő bennem a feszültség és a frusztráció. És akkor egyszer csak eszembe jutott a bűvös mondat: „Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!” És ettől kezdve, mindahányszor megjelent bennem az elvárásaimból kialakult és minden porcikámat átjáró feszültség, felidéztem magamban a megváltó jelszót: „Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!”

Most, hogy lezajlott a nyaralás és az utolsó családtagok is eltávoztak, itt ülök még az utolsó ölelések, nevetések, jókívánságok szeretetteljes energiájában, de már egyedül. Öröm és hála tölti meg a szívemet, hogy része lehetek egy családnak, hogy megint együtt lehettünk és ez mindenki számára fontos volt. Megjelenik bennem a gondolat: Meg kell tartsam magamban a nyaralás minden percét, hogy soha el ne felejtsem, mert ki tudja mit hoz még az élet! És megint megszólal bennem egy hang: „Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!” 

Mit is jelent tulajdonképpen ez a mondat? Mit hoz létre bennem minden alkalommal, mikor rá gondolok? 

Mi a különbség a tökéletesség és az igazság között?

A tökéletesség, perfekcionizmus, egy belül megjelenő, de kívülről motivált kényszer, amit elérhetetlen elvárások jellemeznek önmagunkkal (vagy másokkal) szemben. A perfekcionizmus mércéje állhat önmagunkon kívül: „mit gondolnak mások…?”, vagy önmagunkon belül: „ezt így kell csinálni… ennek így kell lenni…!”. Mindkét esetben egy absztrakcióról van szó, ami nem kötődik a valóság organikus áramlásához. 

Ha megfigyeled magadban a kialakult energiákat, akkor rögtön megérzed, hogy a tökéletességre való törekvés lezár és összehúz, gondolati és érzelmi merevséget teremt, korlátokat és gátakat hoz létre mind a külvilág, mind saját mélyebb igazságod felé. A perfekcionizmus bezár saját magad vastag falú börtönébe, és bár az eredmény és a kivitelezés lehetnek tökéletesek, mégis elmarad az igazi belső öröm és elégedettség érzése. 

Visszatérve a saját példámra: amíg az a belső kényszer hajtott, hogy csak úgy jó, ha a család együtt reggelizik, mert ez az én gyerekkoromban nem is lehetett másképp, addig csak a saját tehetetlenségemet, elkeseredésemet, fokozatosan kialakuló haragomat éreztem, és teljesen elvágtam magam a kissé kaotikus, de vidám és felszabadult társaságtól. Vagy a másik említett élethelyzetre utalva: amíg azt gondoltam, hogy a nyaralás minden pillanatát életben kell tartanom magamban, addig elvágtam magam attól az érzéstől, hogy igazából jól esik egyedül lenni és leírni a gondolataimat.

„Ne tökéletességet teremts, hanem igazságot!” 

Mi tehát az igazság, a saját igazságod, az, aminek felismerése és elismerése belső örömet és felszabadulást okoz, ami energetikailag megnyit, áramlásba hoz, összekapcsol a saját valóságoddal és a környezeteddel is? Az említett esetekben a számomra megváltó és transzformáló felismerés, megélt belső igazság az volt, hogy valójában halálosan lefáraszt a különböző szokású és igényű családtagok erőltetett összeboronálása a terített asztalnál. Hogy mindez nem hozzám tartozik, hanem elmúlt generációk elvárásaiból fakad. Hogy ami engem valóban érdekel és örömet okoz, az az, hogy élvezzem mindenki jelenlétét, társaságát, akár lustaságát és rendetlenségét is. A többi majd magától kialakul. És a nyaralás elteltével engedjem meg magamnak, hogy azt tudjam mondani: élvezem a csendet, a saját gondolataim ismerős áramlását.

Budapest, 2026. augusztus 3.